Akik az ezoterikus misztériumokat ismerik, azok pontosan értik, miért is vannak a többek között a Vatikánban „elátkozott”, vagy „titkos” könyvek, szent iratok és tárgyak. Egy vatikáni szerzetes, aki ezeket a tárgyakat őrizte, egy alkalommal – a titoktartási fogadalmának határain belül – elmondta, hogy számos olyan irat létezik, melyeket mágikus tartalmuk miatt nem adják közre, amelyeknek részeit, vagy egészét tilos lefordítani, vagy melyeknek tilos magyarázatait közzétenni. Néha a tilalom csak a könyvek és iratok egyes részeire vonatkozik, néha csak a könyvrészekből levonható vulgarizáló magyarázatokra is.

A „rejtjeles műveket” mint például a Nostradamus Centuriáit magukban kiadják ugyan, de azok valós magyarázatait azok, aki valóban beavatottak, nem publikálják széles körben. Vannak olyan könyvekben létrehozott „szentélyek”, melyek évszázadokkal a szentélyt odavarázsoló személy halála után is működnek. Ha aztán ilyen műveket avatatlanok kezdenek fordítani, meglepő jelenségeket tapasztalhatnak, a rövid távú betegségtől a kéziratok rejtélyes eltűnésén át egészen a bitorló fordító haláláig.

A tilalmak és átkok célja
Az átkok többnyire csak akkor fognak, ha a kézirattal egy bizonyos tiltott dolgot művel a beavatatlan személy. Ilyen dolog lehet például egy bizonyos mű lefordítása más nyelvekre, mivel akkor az eredeti mű magasabb értelme, mely a nyelvi minőségből adódik, elveszne, vagy más síkra kerülne. Ovidius „A szerelem művészete” című könyvének hét sora például ilyen „szentély”, melyhez nem szabad nyúlni, nem szabad lefordítani. Érdekes, hogy az eredetiből fordító összes fordító mintegy „megérzi” a tilalmat és ezt a hét sort kihagyják a műből. A sorok értelme egyébként teljesen mindennapi, semmi látszólag misztikus értelmük nincsen.


Parsifal átka
Jean-Pierre Foucher filozófia professzor fordította modern francia nyelvre a Kerekasztal regénye című középkori misztikus kéziratot. Amikor a Parsifalról szóló részhez érkezett, különös dolgok estek meg vele. Mint egyetemi professzornak, eleinte kínos volt ezekről a dolgokról beszámonia, csak sok évvel később mert beszélni róluk egyáltalán. Parsifal volt az a lovag, aki elbukott, mert a kellő pillanatban nem ismerte fel a Szent Grált, és nem menthette meg a bűnös királyt, mert nem tudta megtörni a varázst. A szövegnek az a része mágikus titkokat hordoz, és ezért „védekezik”. A fordító ennél a résznél különféle szimptómákat fedezett fel saját magán. Először a szemével támadtak problémái, majd amikor ahhoz a részhez ért, ahol a lándzsa hegyéről lecseppenő hét vércseppről van szó, több reggel a pizsamája elején hét vércseppet fedezett fel. Az orvos – akihez a rendkívüli eset miatt ment – egy apró cisztát fedezett fel. Amikor a fordítás elkészült, az egész kézirat rejtélyes módon eltűnt.