Latin neve Plantago lanceolata L. Aki ismeri, lépten-nyomon találkozhat vele, mert mindenütt, réteken, legelőkön, utak mentén, parlagokon, elhagyott telkeken nő. Két közeli rokona is van, a széles levelű útifű (Plantago maior L.) és a közepeslevelű útifű (Plantago media L.). Gyógyászatilag mind a három faj levelei felhasználhatók, de a lándzsás vagy keskenylevelű útifű a legjobb.
Mind a népi, mind a hivatalos orvoslásban elismert köhögés elleni szer. Sok teakeverék alkotórésze, de friss levelét is használják. Az orvostudomány a felső légutak hurutja esetén ajánlja. Hatóanyagai a nyálka, a keserűanyagok, a kovasav, és az aukubin glükozid, a flavonoidok, számos ásványi anyag és cseranyagok.
Bár az útifű sűrűn előfordul, a kereskedelmi drog zöme mégis ültetvényekről származik. Az útifű évelő növény, amely erős gyökérrel kapaszkodik a talajba. Levelei tőrózsában állnak, 20-40 cm hosszúak, keskeny lándzsa alakúak, hegyesek, épszélűek, nyélben keskenyedők, 3-7 cm hosszerűek. Tőkocsánya 10-30 cm magas, csúcsán 5-7 mm vastag, majdnem gömbös, tömött füzérvirágzattal. A virágok aprók, pártájuk fehéres színű; májustól szeptemberig nyílnak. Ebben az időszakban kell a növény ép, egészséges leveleit szedni. A leveleket a levegőn szárítjuk. Végül még egy, a népi gyógyászat által alkalmazott felhasználási módot szeretnék megemlíteni, amelyet én is ajánlani tudok. Ha valakit szúnyog, méh vagy darázs csípett meg, és rögtön utána bekeni a csípés környékét szétdörzsölt útifűlevéllel, a csípés helye nem dagad meg és nem viszket.