Magyarországon becslések szerint két és fél millió kutya és macska él. Ez a hatalmas szám azt jelenti, hogy statisztikai értelemben minden háztartásra jut legalább egy társállat. Tudjuk, hogy az állatok tartása sok időt, törődést és pénzt igényel, mégis inkább az állattartás előnyei kerülnek előtérbe.
Miért is tartunk állatokat? Divatból, hobbiból, figyelemfelkeltés céljából, házőrzőnek vagy csak kedvencnek? Azt hiszem, leginkább az utolsó állítás igaz. Manapság a legtöbb kutyát kedvencként tartják, persze ha őrzi is a házat, az sem hátrány. De ne feledkezzünk meg a munka- és vadászkutyákról sem, amelyek nap mint nap komoly feladatokat végeznek. Most azonban a családi kedvencekről essék szó.

Kutatások szerint a legtöbb házi kedvencet gyermekes családok tartják. Az is érdekes, hogy inkább a "fiús" családok részesítik előnyben a társállattartást. Ez a megfigyelés egybevág azzal, hogy inkább a férfiak tartanak kutyát. A nők a macskatartást részesítik előnyben, bár a macskák önállóságuk miatt gyengébben kötődnek gazdájukhoz, mint a kutyák.

A család négylábú kedvence remek társává válhat a család minden tagjának. Általában az egyes családtagoknak különböző mélységű és minőségű kapcsolata alakul ki a kedvenccel. Némelyek túlzásokba esnek, és hajlamosak a kutyákat embernek tekinteni, megbeszélik velük problémáikat, illetve emberi tulajdonságokkal ruházzák fel azokat. Ez az antropomorfizmus jelensége.
Ugyanakkor be kell látnunk, hogy egy állat mégis csak állat, és nem tud emberként viselkedni. Azonban az is igaz, hogy gyermektelen családokban "betöltheti" a gyermekhiány okozta űrt. Az is tény, hogy a társállatok enyhítik az egyedül élő magányos emberek szomorúságát. Segítenek a depresszió, a rossz közérzet, a lehangoltság leküzdésében, így az érzelmi állapotok javításában. Ezek a magányosan, társállatukkal élő, főként idős emberek sokkal jobban kötődnek állataikhoz, mint akik családban élnek és mellette tartanak állatot.

Egy vizsgálat arra is rámutatott, hogy a családon belül ki mennyire kötődik az állatokhoz. Általánosságban elmondható, hogy leginkább a férj, majd az anya, a feleség, az apa és végül a fiú. Erre az lehet a magyarázat, hogy a férj, amikor még nincs gyereke, több időt tud szentelni az állatnak. Általában ők viszik sétálni, és ők látják el az állatokat. Egy apa, akit már a gyereke inkább leköt, mint a házi kedvenc, jóval kevésbé kötődik az állatokhoz. Ebben az időszakban az apák büszkék gyerekükre, velük töltik minden szabadidejüket, nevelik, tanítgatják őket. Érthető tehát, hogy a kedvencre egy családfenntartónak kevesebb ideje jut.
A társállatok pozitív hatásai a családtagok között fennálló viszálykodásokban is érvényesülhetnek. Például ha két testvér nem jön ki egymással, általában az állatokkal szorosabb viszonyuk alakul ki, kompenzálva ezzel a személyes problémákat.