A macskák többsége rövid szőrű, olyannyira, hogy egészen a XVI. századig Európában nem is ismertek másféle cicákat. Ezek az állatok erősen hasonlítottak az európai vadmacskához; alapszínük és mintázatuk a cirmos volt, majd - a háziasítás eredményeképpen - kialakultak a fekete, a vörös és a szürke változatok is. Fajtatiszta tenyésztésükkel Angliában foglalkoztak először. Ma már sok-sok színváltozatuk létezik. Vannak: brit (európai), amerikai és egyéb rövid szőrű macskák.

Brit rövid szőrűek. A kívánatos típus minden színváltozatnál azonos: középhosszú, erőteljes, izmos test; erős, arányos lábak; kecses, kerekded mancsok. A fej gömbölyű, jól fejlett pofával; a fül apró, az orr rövid. A szőrzet rövid és tömör. A brit rövid szőrű az egyik legintelligensebb, legbájosabb cica, amely voltaképpen a házi-macskák különösen jól sikerült példányaiból formálódott ki nemzedékek hosszú során át. A család barátja, engedelmes, jó viszonyban van a többi háziállattal is, gazdájához erőteljesen kötődik. Kedvelt színváltozatai:

Krém. Noha ez az elbűvölő fajta igen ritka, néha mégis feltűnik egy-egy kiállításon, és ma már sok tenyésztő fordít jelentős energiát a megfelelő színű példányok kialakítására, gyarapítására. 

A standard "gazdag krémszín"-t ír elő, ám manapság a krémszínű macskák többsége túlszínezett: különböző mintákat találunk bundájukon.

Kék-krém. Viszonylag új - alig két évtizede elfogadott - fajta. Szőrzete kék és krémszínű, foltok nélkül enyhén egymásba folyó. 

Mindig nőstényeket kölykezik, ezért csak gondos fajtakeresztezések révén születhetnek elfogadható kiscicák.

A macskák paradicsomában, Amerikában - ahol hozzávetőleges becslések szerint 40 millió macska él - minden negyedik család tart valamilyen doromboló szépséget. Az amerikai tenyésztők számos új fajta "feltalálásával" büszkélkedhetnek. Ilyenek például az amerikai rövid szőrű cicák, melyeknek ősei minden bizonnyal Európából származnak. Nálunk sajnos nem tenyésztik őket, holott feltehetően sok hódolójuk lenne. Tudniillik fölöttébb kellemes természetű, szelíd vérmérsékletű, tartózkodó állatok, soha nincsenek terhére gazdájuknak. Az is előnyük, hogy egyáltalán nem "beszédesek", illetve ha mégis megszólalnak, hangjuk az emberi fül számára halk, lágy, kellemes. Az európai rövid szőrű macskáknál valamivel könnyebb, elegánsabb, finomabb típust képviselnek. Hajlékony, karcsú, rugalmas mozgású állatok, szinte nesztelenül közlekednek. Fejük viszonylag nagy, kissé tojásdad alakú, valamivel hosszabb, mint amilyen széles. Fülük széles alapú, a hegye lekerekített. Szemük nagy, kerek, tekintetük ragyogó és rendkívül figyelmes. Szőrzetük rövid, kemény, télen sűrűbb, mint nyáron. Hiba a fehér folt, a puha, hosszú szőr-zet és a rövid farok. Nem szívesen tenyésztik a túl élénk, de a túl esetlen példányokat sem.

Makréla ezüst. Mintázata pontosan olyan, mint az európai rövid szőrű cirmos macskáé. Alapszíne világos, halványezüst.

Csíkos rajzolata éjfekete. Orrtükre téglavörös, talppárnái mélyfeketék. Szeme zöld vagy mogyorószínű.

Foltos vörös cirmos. Érdekes megjelenésű macska. Alapszíne vörös, csíkozása mélyvörös.

Az orrtükre és a talppárnái téglavörösek. Szeme ragyogó aranyszínű.

Japán csonkafarkú macska (Japán bobtail). Ősi, természetes, távol-keleti fajta. Legfontosabb fajtajegyeit - azt, hogy mellső lábai jóval rövidebbek, mint a hátulsók, továbbá furcsa, pamacsszerű, csonka farkát - azokon az ezeréves festményeken is felfedezhetjük, amelyek akkoriban készültek, amikor az első példányok Kínán és Koreán át eljutottak Japánba. Jellemző még a bundáján egymástól élesen elütő foltokban megjelenő színe: a fehér, a fekete és a vörös. Japánban Mi-Ke a neve. Arról nevezetes, hogy - akár egy jól nevelt kutya - gyakran felemeli egyik mellső lábát, és így "kér", illetve "köszön". 

A japán áruházak kirakataiban éppen ezért gyakran látható porcelánból készült szobra, amint a már említett pózban "üdvözli" a látogatókat. Ezeket a szobrokat Maneki Nekónsik, "köszönő macskának" hívják. Intelligens, barátságos, hűséges cica. Szeret úszni és kutya módjára apportírozni. Gyakran hallatja hangját, de ennek ellenére egyáltalán nem hangos, inkább azt mondhatnánk, hogy nagy "szókinccsel" rendelkezik. Élelmezése meglehetősen bonyolult feladat: kizárólag halat eszik! A hideg időjárásra is módfelett érzékeny.

Ocicat. Ezt az érdekes pöttyös állatot csak nemrégiben tenyésztették ki, mégpedig egy csokoládészínű sziámi kandúr és egy sziámi-abesszin hibrid nőstény pároztatásával. Az Egyesült Államok határain kívül szinte teljesen ismeretlen. Jelenleg még "kísérleti fajtá"-nak számít, de igen nagy a valószínűsége annak, hogy hamarosan hivatalosan is elismerik.

Egyelőre két változatban tenyésztik: sötét és világos gesztenyeszínben, a mellkason, a lábakon és a farkon cirmos foltokkal. Közepes méretű, karcsú, elegáns megjelenésű macska. Barátságos, játékos, kifejezetten gyerekszerető, nyugodt, csendes természetű: ideális kedvenc. Tenyésztői szerint tartása nem okoz különösebb gondot.

Man szigeti macska (Manx). Az Atlanti-óceán melléktengerében, az Ír-tengerben található Man sziget lakói fölöttébb büszkék macskájukra, a manxra, olyannyira, hogy a sziget jelvényéül is ezt a fura megjelenésű, különleges cicát választották. A manx teljesen farkatlan (illetve, ha nem úgy születik, teljesen kurtított farkú), kacsázó járású, zömök testű, nagy és gömbölyű fejű, rövid, dús szőrzetű cica. Hátulsó lábai lényegesen hosszabbak, mint a mellsők. Szemének színe megegyezik szőrszínével. 

Rendkívül ügyes, mozgékony, értelmes, igénytelen, szívós, "talpraesett" állat. Származása ismeretlen. Egyesek azt tartják, hogy a legendás spanyol Armada "hajótöröttjeként" került a szigetre, ahol később elszaporodott. Más források szerint, amikor az írek elfoglalták Man szigetét, katonáik levágták az őshonos macskák farkát és - forgóként - a sisakjuk mellé tűzték. A farokkurtítás azután hagyománnyá vált…

Szfinx. Vadonatúj fajta: 1984-ben mutatták be a híres párizsi macskakiállításon a Baltard Pavilonban. Rajongói a filmszínházakban nagy sikert aratott E. T. című tudományos-fantasztikus filmben látott rokonszenves "idegen lény" földi mását vélték felfedezni a különleges cicákban. A meglehetősen furcsa külsejű macskaújdonságot a tengerentúlon, Kanadában tenyésztették ki. 

Voltaképpen meztelen macska, csaknem teljesen szőrtelen, bőre puha és vagy rózsaszínű, vagy elefántszürke. Tudni kell persze, hogy amióta a macska létezik, genetikailag érthetetlen okokból, időről időre születnek olyan példányok, amelyek teljesen szőrtelenek maradnak felnőtt korukban is. Illetve csak maradnának! Az anyaállatok ugyanis nem sok figyelmet fordítanak "abnormális" újszülötteikre, így azok hamarosan elpusztulnak. Egy kanadai tenyésztő életben tartott egy ilyen meztelen kiscicát, és hosszas, tudományos alapossággal végzett keresztezés után sikerült "állandósítani" az "új" cicákjellegzetes, furcsa küllemét. Az így kialakult macskákat azután devon rex cicákkal keresztezte, és megszületett az igazi szfinx! Az új macskafajtával egyelőre mindössze néhány tenyésztő foglalkozik az egész világon.

Skót lógófülű macska (Scottish fold). Vadonatúj, ám mégis régi keletű fajta. Régebbi természettudományos leírások ugyanis emlegetnek bizonyos lógó fülű cicákat, amelyeket Kínában "fedeztek fel" a zoológusok. Nem tudni pontosan, hogyan kerültek ezek a minden bizonnyal spontán mutáció révén kialakult macskák Skóciába, mindenesetre a napjainkban látható legtöbb ilyen fajta cica egy Susie nevű, fehér színű és lógó fülű nősténytől származik. 

Ez a fáma szerint valamikor az 1960-as évek elején jelent meg az egyik skóciai farmon. S miután a lógó fül: mutáció; és ha lógó fülű egyedeket pároztatnak egymással, az rendszerint torz utódokat eredményez, a skótok ezeket a cicákat olyan álló fülű macskákkal pároztatták, mint például a brit és az amerikai rövid szőrű cicák. Voltaképpen így alakították ki az új fajtát, amely azután - érthető módon - a "Scottish fold", azaz skót lógófülű nevet kapta. Bizony egyelőre korántsem próféta a saját hazájában; legalább annyi az ellenzője, mint a híve!

Abesszin. Azt tartják: ez az állat a fáraók szent macskájától származik, de sokkal valószínűbb, hogy tudatos és gondos tenyésztői munka eredménye. Az viszont tény és való, hogy a régi egyiptomi freskókon fellelhető macskaábrázolások nagyon hasonlítanak az abesszin cicára. Az is tény, hogy a rómaiak vittek magukkal Egyiptomból ilyenféle macskákat Angliába, s ezek lehettek a mai abesszin elődei. Mindenesetre a hivatalos standard Angliában készült el 1929-ben, de már 1883-ban kiállítottak néhány példányt a londoni Kristály-palotában megrendezett szépségversenyen.

Az egyik legkedveltebb rövid szőrű fajta. Rajongói szerint olyan, mint egy miniatűr puma. Egy bizonyos: intelligens, készséges és - ami pedig "macskakörökben" elég nagy ritkaság! - engedelmes állat. Rövid szőrű, vörös és kék színváltozatban tenyésztik.

Orosz kék. Valószínűleg az oroszországi Arhangelszkből származik; angol tengerészek vihették át a szigetországba. A múlt században még "arhangelszki kék" volt a neve, de hívták máltai és spanyol macskának is. Mellesleg soha nem derült ki, hogyan, milyen fajtákból alakították ki ezt a változatot. 

Amit biztosan tudunk róla, az csupán annyi, hogy Angliában a század végén mutatták be kiállításon, és miután ebből a fajtából csak nagyon kevés példánnyal rendelkeztek a tenyésztők, angol kék macskával és kék sziámival pároztatták az állományt. Ez a meggondolatlan lépés az orosz kék különleges szőrzetének elvesztését eredményezte. A II. világ-háború után azonban a lelkes tenyésztők sikeresen “helyreállították" az eredeti fajtát, s ma már viszonylag jó példányokat láthatunk a macskaszépségversenyeken. Félénk, csendes, nyugodt, szeretetre méltó, jól alkalmazkodó állat. Gazdájához nagyon ragaszkodik, kifejezett szobacica.

Bengáli macska. A bengáli macska egy 1963-ban indult tenyészprogram keretén belül jött létre mint önálló fajta, létrehozása a kaliforniai Jean Mill nevéhez fűződik. Az ázsiai leopárdmacska (ALC) és a házimacska keresztezésének elbűvölő eredménye ez a vadmacskás külsővel és a házicicák kedvességével bíró "mini leopárd". A szelektív, igen gondos tenyésztői munkának köszönhetően nagyon intelligens, barátságos jellemmel rendelkező, kifejezetten embercentrikus házikedvenccé váltak, gyermekek és kutyák mellé is bátran ajánlhatóak.

Nagyon fontos a kölykök korai szocializációja. Nagyon rövid, szinte plüss-szerű bundájuk heti egyszeri fésüléssel könnyen rendben tartható. Ma már több szín, illetve mintázat ismert, a leggyakoribb a barna-pettyes-cirmos, és barna-márvány-cirmos változat. Ma már Európában is egyre ismertebbek a bengáli macskák, de világszerte egyre több rajongót mondhatnak magukénak a kiállításokon.

Keleti eredetű cicák. Állítólag valamikor réges-régen Burmában kizárólag csupán a gazdagok - és a kolostorok - tartották, és szent állatként tisztelték. Minden egyes cicának külön "szolgája" volt, akit bizony szigorúan megbüntettek, ha nem gondozta kellő szakértelemmel és szeretettel az állatot. Nos, lehet, hogy mindez csupán legenda, a valóság viszont az, hogy a burma eredete meglehetősen vitatott. Igaz, hogy régi, XV. századból való thaiföldi könyvekben olyan utalásokra, illetve ábrázolásokra bukkantak, amelyek a burma macskára hasonlítanak, mégsem állit-hatjuk egyértelműen, hogy a fajta teljes egészében onnan származik. Az történt ugyanis, hogy 1930-ban egy Wong Mau nevű barna keleti nőstény került az Egyesült Államokba Burmából, amelyet azután - jobb híján! - sziámi kandúrral pároztattak. Így született meg a burma macska - Amerikában! Ideális kedvenc. Hívei szerint értelmesebb, mint sok más fajta. Rendkívül módon kötődik az emberhez. Humoros, vidám, aktív cica. 

Elfogult tenyésztői szerint, ha valaki olyan macskára vágyik, amelyik a világ végére is el-kiséri - akkor feltétlenül burma macskát válasszon. Teste erős és izmos; jóval súlyosabb, mint amilyennek látszik. Barna, kék, csokoládészínű, lila, vörös, barna-teknőc, krémszínű, kék-teknőc, csokoládé-teknőc és lila-teknőc változatban tenyésztik.

1. Barna burma. Ez volt az első színváltozat, amelyben ezt a fajtát elismerték és tenyésztették. 

A felnőtt állat egyenletes sötét csokoládébarna színű. Szeme mélysárga vagy aranysárga.

2. Vörös burma. A felnőtt macska világos mandarinszínű, pofácskáján halvány cirmos mintázattal, egyéb testtájain határozatlan rajzolatokkal. A szeme aranysárga

"Az embernek azért van szüksége macskára, hogy félelem nélkül simogathasson egy ragadozót" - mondta egyszer Léonor Fini, a franciák legnagyobb macskaszakértője. Úgy tetszik, a sziámi macskákkal kapcsolatban kétszeresen is igaz ez a megállapítás: vonzó, egzotikus, elragadó lény valamennyi. Amikor lapulnak, képzelt vagy valódi áldozatuk után futnak, faágakra kúsznak vagy egyszerűen csak a tűző napon süttetik magukat, a sziámi macskák azzá válnak, amik: valódi, kicsinyített ragadozókká, ám szemükben a gazda iránti odaadó szeretet fénylik... A sziámit egyesek mutációnak tartják, mások úgy vélik, hogy a nyugat-afrikai aranymacska (Profelis temmicki) leszármazottja. Minden-esetre Dél-Ázsia buddhista templomaiban ma is ott él szabadon a burma macskával egyetemben. 

A kérdés inkább az, hogy került Keletről - Európába? Nos, ha igaz, Sir Owen Gould, az V. Rama sziámi király mellett szolgálatot teljesítő brit nagykövet figyelt fel ezekre a macskákra 1884-ben. Hazavitt két csokoládészínű példányt Angliába, és egyik leszármazottjuk az 1888-as londoni macskakiállításon "A legszebb macska" címet nyerte el. Mozgékony, eleven, kíváncsi természetű állat, meglehetősen kényes és igényes. Alkalmazkodóképessége viszont egészen rendkívüli. Legvonzóbb tulajdonsága a gazdája iránti - néha túlzott! - szeretet. A gondoskodást, törődést, kedveskedést túlfűtött ragaszkodással honorálja.

1. Fókaszínű sziámi. Szőrzete igen rövid, finom tapintású, meleg krémszínű, hátulsó részén enyhén sötétbe hajló, a gyomor és a mellkas tájékán világosabb. A szőrvégek mély fókabarnák.

2. Csokoládészínű sziámi. Elefántcsontszínű test, a szőrvégek meleg kakaó-, az orr és a mancsok fahéjszínűek. Szemei sötétkékek. Az erőteljes farokgyűrűzöttség hiba.

Napjaink egyik legkülönlegesebb megjelenésű cicája. Egyedülálló rövid, göndör szőrzete tulajdonképpen nem is emberi beavatkozásnak köszönhető; véletlen mutációról van szó. A tenyésztők érdeme mindössze annyi, hogy sikerült ezt a mutációt rögzíteni, és ezzel az új fajtát állandósítani. Érdekes egyébként, hogy a rex különböző területeken - Németországban, Angliában és az Egyesült Államokban - csaknem egyidejűleg alakult ki. Két változata van: a cornish és a devon rex. Ha egymással pároztatjuk őket, megkülönböztető tulajdonságaik összemosódnak. 

A kívülálló laikusok szemében a két típus küllemileg nem is nagyon tér el egymástól. Mindkettő közepes nagyságú, izmos, de vékony felépítésű állat. A hát és a nyak enyhén ívelt; a végtag hosszú, formás; a farok ugyancsak hosszú és vékony. A szem ovális, s a szőr színével harmonizál. A rexben tulajdonképpen két személyiség él.

Tud kedves, nyugodt, szeretetre méltó lenni, s "jó" pillanataiban nagyszerű szobacica. Ezeket a "békésebb" időszakait azonban hosszú, igen mozgékony periódus követheti. Ilyenkor fölöttébb lármás, izgága, túlságosan is játékos. Szőrét nem hullatja, elegendő hetenként egy-szer végigfésülni. Kevés szőre miatt viszont fokozott kalóriaveszteségnek van kitéve, ami zsiradékban gazdagabb étrenddel pótolható.

1. Cornish rex. Feje háromszög alakú, orra hosszúkás és egyenes, nagy füle az arc jellegével harmonizál. Szőrzetéből hiányoznak a koronaszőrök; piheszőrei göndörek vagy pöndörödöttek. Minden szőrszín megengedett, ha mintázott, legyen szimmetrikus.

2. Devon rex. Pofája teltebb, mint a comish rexé, orra rövidebb, füle még nagyobb és terpesztettebb. Van némi koronaszőrzete. A foltozottság nála hibának számít, kivéve a teknőc és a fehér változatot.