A híres Ebers papirusz – amely egy i. e. körülbelül 1550-ből származó, mintegy 20 m hosszú, orvosi feljegyzéseket és recepteket tartalmazó egyiptomi irat – 20 gyógy- és fűszernövényt nevez meg. Köztük van a ánizs, az édeskömény, a kakukkfű, a mustár, az üröm és a kömény is. Ezek szerint a köményt körülbelül 3500 éve ismerjük. Ma fűszerként és gyógyteaként egyaránt becsülik, mert megszünteti a nehezen emészthető ételek után kialakuló teltségérzést és puffadást. Gyógyhatása elsősorban a benne lévő karvontartalmú illóolajra vezethető vissza. A tudományos álláspont a köményből készített teát az előbb említett panaszokra javasolja, valamint felhasználási területként jelöli meg az enyhe, görcsös jellegű gyomor- és bélpanaszokat, az ideges eredetű szív- és gyomorpanaszokat.
Latin neve Carum carvi. A botanikusok az ernyősvirágzatúak (Apiaceae – Umbelliferae) családjába sorolják. Ugyanebbe a családba tartozik és hasonló hatású az ánizs, az édeskömény és a koriander. A kömény őshazája Eurázsia, ahol mezőkön, legelőkön, kaszálókon, utak mentén, a vasúti töltéseken igen gyakran előfordul. Ennek ellenére szinte kizárólag a termesztett fűszernövényt használjuk. A kömény kétéves növény. Karógyökere, egyenes, magas, elágazó szára, hosszúkás, háromszorosan szárnyasan összetett levelei vannak. Virágzata összetett ernyő. Az egyes virágok fehérek, de hegyvidéken akár pirosasak vagy egész vörösek is lehetnek. Májustól júliusig virágzik, a termések júliustól szeptemberig érnek. Az érett termések két termésrészre esnek szét, ez a köménymag, amely tulajdonképpen szakszerűen megnevezve termés.
Figyelmeztetés! A mezei köményt ne gyűjtse, mert könnyű összetéveszteni néhány erősen mérgező ernyősvirágú növénnyel.