Kereken 300 000, bundájáért tartott állat hal meg évente kínok között – csak az emberek hiúsága miatt…

 Tehetetlenül préselődnek a nercek, csincsillák nyomasztóan kicsi drótketrecük hátsó falához. Szemükben a puszta rémület. Egyik-másik pánikszerűen felszalad a rácsokon, kétségbeesetten próbál menekülni. Mások a ketrecük egyik sarkában kuporognak a padlón, amelyen ürülékhalmok tornyosulnak. Hemzsegnek a nyüvek…

Ezek olyan jelenetek, amelyek teljesen hétközna***k számítanak Magyarország és Európa számos, a mai napig is működő állatfarmján. Szomorú tény például, hogy hazánk a világ második legnagyobb csincsillaprém-előállítója. Az állatvédők évtizedeken át tiltakoztak az állatprémek viselése ellen, amiben szupermodellek tucatjai segédkeztek meztelen utcai felvonulásukkal. Mostanában azonban újra divatba jött a prémgallér, a valódi szőrméből készült sapka, sál stb., amelyekért ugyanúgy állatok fizetnek az életükkel! Ami a legrosszabb: ugyanazok a modellek, akik pár éve harcoltak a szőrmebundák viselése ellen, ma valódi prémből készült holmikban lejtenek végig a kifutókon.

Gondolkodj el ezen: 1 rókabunda = 18 róka, 1 csincsillabunda = 150 csincsilla, 1 nercbunda = 50 nerc, 1 vidrabunda = 20 vidra élete...

A szőrméjéért tartott állatok – amelyeket sapkákká, kabátokká vagy kesztyűkké „dolgoznak fel” – háromnegyedét farmokon tenyésztik. Elsősorban nerceket, görényeket, rókákat, csincsillákat és hódokat. Az ő életük rövid: a nerceket öt hónapos korukban ölik meg, a rókákat nagyjából kilenc hónaposan. A nőstény tenyészállatok kevéssel tovább élhetnek, hogy gondoskodhassanak az utódokról. De már a létezésük is kész gyötrelem. A folyamatos nyugtalanság a szűk ketrecekben, a félelem a gondozóktól az őrületbe kergeti az állatokat. Vagy némán és mereven gubbasztanak a helyükön, vagy eszeveszetten rohangásznak a ketrecben.

A rókákat négyesével zárják egy ketrecbe, amely csupán egyetlen köbméternyi (100x100x100 cm). A nercek és a többi állat „lakhelye” még kisebb. A 90x30x40 cm-es dobozokon hárman-négyen is osztoznak. Ez az iszonyatosan szűk hely különösen a nercek számára okoz nagy stresszt, hiszen természetes ösztöneik és a sivár ketrecek közötti ellentét annyira megviseli őket, hogy egy idő után már magukban is kárt tesznek. Azok a rókák pedig, amelyeket ilyen szorosan összezárnak a fajtársaikkal, némely esetben a többieknek esnek, és felfalják őket.
Ha elérik a „megfelelő kort”, a szörnyű vég elkerülhetetlen. Nincs ugyanis előírás arra vonatkozóan, hogyan kell elpusztítani ezeket az állatokat. A gyilkolási módszerek elborzasztóak, mivel a tenyésztők csak azt tartják szem előtt, hogy a bundák minőségét megőrizzék, ezért úgy végeznek az állatokkal, hogy megóvják a prémet. A szerencsétlen állatok hihetetlen kínok között pusztulnak el: a kisebb példányokat – egyszerre akár húszat is – egy dobozba zárják. Ebbe vezetik be a forró kipufogógázt, amely egy teherautóból szűretlenül kerül a dobozba, és szép lassan megfojtja az állatokat. Ezek a mérges gázok nem mindig halálosak, így gyakran előfordul, hogy az állatok még élnek, amikor megnyúzzák őket. A nagyobb fajtákat, például a rókákat úgy pusztítják el, hogy a pofájukba egy kapcsot, ezzel egy időben a fenekükbe pedig egy rudat dugnak. Aztán egy áramütéssel megölik őket. Ezenkívül sok más kivégzési technika ismert, például a  méreginjekció, a nyaktörés vagy a dekompressziós kamra túlnyomása miatti halál.

Rajtad is múlik! Minden bunda az állatok hihetetlen szenvedésének bizonyítéka. Minőségtől függően 15-150 állatot ölnek meg egy-egy kabátért. Még a farmerkabáton lévő legapróbb szőrmerátét is felelős azért, hogy ez a szőrmeipari gyilkológépezet tovább működjön. Újra fel kell rázni a nyilvánosságot. Véget kell vetni végre az állatok szenvedéseinek!