Még az annyira ismert gyógynövények, mint a citromfû vagy a menta, esetleg még a kamilla sem vetélkedhet a bodzavirág népszerûségével. Elõdeink Holle anyó lakóhelyeként, a ház, az udvar védõjeként tisztelték. Nem nagyon volt parasztudvar, ahol a lakóház vagy az istállók közelében ne lett volna bodzabokor. Feltételezhetõ, hogy a bodzát már a történelem elõtti idõkben is használták gyógynövényként.
Az olyan anyagcserezavarokat, mint a reuma vagy a köszvény, bodzateával kezeltek, a bodzavirágból készült tea aktivizálja a szervezet védekezõ erõit, és bõrproblémák kezelésére is alkalmas. Ezt éppúgy, mint a megfázás esetén való alkalmazását, a népi gyógyászat szorgalmazza.
A tudomány visszafogottabban nyilatkozik a bodzáról. Eddig még semmi különösebb hatóanyagot nem találtak benne, ami ezt a sokféle alkalmazási módot igazolná. Az orvosok elsõsorban izzadást serkentõ szerként ajánlják a megfázásos megbetegedésekre.
A bodza (latin neve Sambucus nigra L.) a bodzafélék családjába (Caprifoliaceae) tartozik. Mindenütt elterjedt, elsõsorban sövényekben, útszéleken és patakpartokon nõ. A bodza nem fa, hanem ágakban gazdag bokor, ami 3-7 m magasra nõ. Fõ jellegzetessége a rücskös, kellemetlen szagú kéreg és a páratlanul, szárnyasan összetett, rendszerint 5 levélkébõl álló levélzet, melyek levélkéi hosszas tojásdadok, kb. 10 cm hosszúak, kihegyezettek és fûrészszélûek. Virágzata az ágak végén álló, szétterült, dús virágzatú bogernyõ. A virágok aprók, sárgásfehérek, jellemzõ, kellemes illatúak; május-júniusban nyílnak. Termése 5-8 mm átmérõjû, gömbölyû, feketéslila színû. Íze édes-savanykás. Akinek van kertje, próbálkozzon meg a telepítésével.