Két féle Deja Vu létezik:

1.) Van olyan, hogy álmodunk és álmunkban látjuk, hogy mi fog történni. Később ezt megtapasztaljuk és beugrik amit láttunk. Az ilyen álmot állítólag úgy lehet felismerni, hogy nagyon jó érzés kapcsolódik hozzá és ébredés után még tisztán emlékszünk rá.

2.) A másik (talán gyakoribb) Deja Vu az a fizikai érzékszerveink lassúságából következik. Ilyen esetben ugyanis az történik, hogy egy pillanatnyi nyitottságon keresztül a tudatunk közvetlenül tapasztalja saját magát (a teret amiben a dolgok megjelennek és azt ami megjelenik benne). Amikor ezt pár pillanattal később az érzékszerveink is feldolgozzák, akkor a tapasztalat már ismerősnek tűnik, mintha már megtörtént volna.

A jövő még sehol sincs, a múlt már ködbe vész, a jelen pedig nem más
mint amikor a jövőből múlt lesz. Miért is lenne ez bármivel
valóságosabb mint az előző kettő? Ugyanakkor mind a hármat
tapasztaljuk, tehát létezését nem tagadhatjuk. Következés képpen a
három idő egyszerre létezik, nem létezik, teszi mindkettőt és egyiket
sem.

Nem beképzelés, amikor az emberek azt tapasztalják, amit ők Deja Vu-
nek neveznek, az érzést, hogy voltak már egy helyen, egy helyzetben,
vagy hasonló körülmények között. A legtöbb esetben a Deja Vu
megkülönböztethető, és kísértő érzése egy emlék, amely egy múltbéli
emlékből bukkan fel. A legtöbb múltbeli életekből rögzült emlék nem
juthat felszínre - bár az entitás tud róluk, és sohasem felejt -, mivel
azon kívül, hogy a jelenlegi inkarnációnak esetleg megadatik egy
körülmény, ahol az emlék odaillőnek tűnik, ezeknél egyszerűen nincs
megnyílás. Amint egy ilyesféle megnyílás történik, az ember lehet, hogy
el fog töprengeni, és elidőzik a pillanaton, transzba esik, és további
részleteket hoz elő. Kivéve, hogyha az ember tudatában van a
reinkarnációnak, vagy hívő, mindenféle okokon spekulál, mint például
utazás a jövőbe vagy paralel életek, de a Deja Vu egyszerűen egy
emlék a múltból.